The Lovelaces

A The Lovelaces zenekar 2011-ben jött létre Budapesten, azzal a céllal, hogy a mindenki által jól ismert, 70-es évekbeli, kopott VHS kazettákon őrzött felnőtt filmek zenei világát továbbörökítse. Aki ezeket a filmeket nézte, nyilvánvalóan nem a zenére figyelt. Amikor azonban a The Lovelaces elkezd játszani, ismerős érzések ragadják el a hallgatót. A zenekar repertoárját kezdetben a korabeli filmek alatt felhangzó dallamok alkották, ma már főleg saját számokat játszik, és senki sem tudná megkülönbeztetni az eredetieket az újaktól. Mindegyik ugyanazt a hangulatot idézi.

 

 

A zenekar célja az előadásaival egyfajta görbe tükör létrehozása, amiben megmutatja, hogy a legnépszerűbb műfaj torz, nem létező értéket közvetít, a zenekar szűrőjén keresztül azonban abszurd paródiává, modern tanmesévé nemesül.

 

A The Lovelaces koncertek elengedhetetlen része a zenekar mögé vetített, korabeli filmekből kiollózott montázs, amely egyben a zene illusztrációjának is tekinthető. A képanyagot azonban a társulathoz tartozó vizuális szakember úgy állította össze, hogy ne csak a tizennyolc éven felüli korosztály élvezhesse. Sokféle, nagy mennyiségű filmrészlet áll a VJ rendelkezésére, mely gazdagon variálható. Így a produkció eladható a pesti romkocsmák és mozik közönségének éppúgy, mint a nyaralóhelyeken kikapcsolódni vágyó családoknak.

 

 

A zenekar volt az egyik első Budapesten, amelyik moziteremben tartott koncertet, a kezdetektől fogva teltházzal.

 Az Index riportja a társulatról itt.